Mercurius, Hermész és Thot kötődése az ősbolygóhoz

Korábban már bemutattuk neked a Naprendszerünk alkotó elemeit, hogy közelebbről is megismerd a szomszédos bolygókat. Legutóbbi bejegyzésünkben pedig az örökös ellentétpár jellemzőit és hatásait tártuk fel. Most az ősbolygók közül egyet hoztam el hozzád, a Merkúrt. Ismerd meg, hogy miként foglal helyet univerzumunkban és milyen minőségek társíthatóak hozzá.

Megjelenése mitológiában és kulturában

Az égitestek közül ezt a bolygót lehet a legnehezebb megfigyelni. Közép-Európában évente mindössze 10-18 órán át látható szabad szemmel. A Nap közvetlen közelében tartózkodik. Pontosabban 28 foknyira, úgyhogy leginkbb szürkületkor vagy kissé párás időben vehető észre, főleg tavasszal és ősszel.

A római mitológiában Mercuriust a kereskedők isteneként tartották számon. Az ókori görögök Hermész néven tisztelték, aki az istenek követe, az utasok oltalmazója és holtak lelkének vezetője volt. A furfangos tolvaj isten, Zeusz és Maia nimfa fia már gyerekkorában találékonyságáról és kreatívságáról volt híres. Egy napos korában elszökött a bölcsőjéből, hogy egy teknősbéka páncéljából készítsen magának lantot, amelyen az első pendítéstől kezdve gyönyörűen játszott.

Az egyiptomi kultúrában Thot volt a bolygó védnöke, aki a  bölcsesség, a mágikus szavak istene és Hórusz bal szeme volt. Számtalan különböző néven ismerték: “Igazság védelmezője”, “szent szavak Ura”, “Hermész Triszmegisztosz” (Háromszor magasztos vagy Háromszor nagy Hermész). Emberfeletti hatalommal ruházták fel. Úgy gondolták, hogy ősi tudás áll a birtokában. A hermetikus tanokat sokan követték egészen a középkorig, amikor azonban a katolikus egyház eretnekséggel vádolta a “követőket, “hívőket”.

Merkúr: Értelem, Érdeklődés

  • Légies, férfias és nőies elemek vegyülnek benne, így semleges pólusú.
  • Szimbóluma:☿ – a kör, a félkör és a kereszt ötvözete, azaz test-lélek-szellem egyensúlyát hordozza.
  • Híd szerepe van.
  • Tulajdonsága: Csavaros észjárás, okosság, analizálás, megismerésvágy, mozgékonyság, jó beszédkészség, kíváncsiság, kapcsolatteremtés, tudásvágy, nyíltság.
  • Közvetítőként szolgál a emberi kapcsolatteremtés és érintkezéssorán.
  • Tevékenység: Nyelvtanulás, költözködés, tolvajlás, átverés, pletykálás, olvasás, reklámozás, ügynökösködés
  • Napja: Szerda
  • Tája: utca, út (országút)
  • Alkímiai szimbólumként az ellentétes erők egyesítését jelenti.

Kérdése:

Értem a dolgokat? Gyermeki kiváncsisággal tudsz viszonyulni dolgokhoz?

Meg tudod-e értetni másokkal, amit akarsz? Mit nem értesz?

Magasabb rezgésű működés jellemzője: Sokoldalú érdeklődés, gyors felfogás, találékonyság és talpraesett magatartás. Kimondod, elmondod, megbeszéled a dolgaidat. Kommunikálsz. Megérted amit nem értettél addig.

Alacsonyabb rezgésű működés jellemzője: Önzőség, gúnyolódásra és fecsegésre való hajlam. Alkalmanként hajlam alakul ki a csalásra, mások kijátszására és mások intim szférájának megsértésére. Túl nagy hajlamod lehet a titkólózásra.

Írta: M. Betti

Kép:
#1 sonhandoacordada.com.br
#2 justinbarbette.deviantart.com
#3 hermesenterprises.com
#4 Youtube/ MESSENGER False Color Mercury Globe Spin